Következő klubnap: 2008. december 11. 17:00-kor Bp. Aradi u. 65-67

A második Topic-találkozó, azaz javában zakatol a Budapesti TT Barátok Klubja.

2008. november 20-án, délután 5 órakor ismét összejöttünk az Index "TT-be kezdtem" fórumáról.

Ez esetben RákaTTantunk kolléga már egy nagyobb tárgyalót volt kénytelen igényelni, hogy a majd' 30 fős klubtagság kényelmesen elférjen és még a diliköröknek is jusson hely.

Továbbra is kérdéses, hogy a B.T.T.B. rövidítés pontosan mit is takarjon, de úgy gondoljuk, hogy a Klubnak nem ez az elsődleges célja.

Inkább az, hogy egy értékes, baráti közösséget tartson fent...

Ez viszont  - úgy néz ki - eddig sikerül.

 

Elnökünk, Ragályi István és a topiklakók javaslatára a jövőben, részben tematikus foglalkozások lesznek. Ennek szellemében a mostani gyűlés első órájában Csíkos, azaz Virágh István tartott röpke áttekintő előadást a digitális rendszerek működéséről.

 

A teljesség igénye nélkül, íme pár fotó a klubnapról.

Mivel a topikunk tagjai semmit nem rejtegetnek, ezért a képek alatt feltűnhetnek az érintettek nick- és polgári nevei is. Ha bárkinek kifogása lenne ezen eljárás ellen, kérem jelezze, azonnal javítom. Ugyanígy, ha bárkiről, akiről fotó készült  és ebben a közösségben látható, de ezt ő nem szeretné, akkor szintén szóljon. (talán otthon mást mondott...)

 

A tárgyaló terem szépen megtelt a főként a TT-be kezdtem topicról ismert kollégákkal, de bizony a közös hobby és lelkesedés ereje már túlnyúlik ezen a virtuális közösségen és páran a fórumtól függetlenül érkeztek a klubestre.

Az egy pontra szegezett tekintetek célpontja nem más, mint prof.ing.eng.dr. Virágh "CsíkosháTTú" István, aki éppen rávilágít az analóg- és digitális modellvasúti vezérlések közti különbségekre.

"Az analógnál a pályát vezéreljük, a digitálisnál pedig a vonatot..." hangzott el a bevezetőben.

"Ezt most jól jegyezzétek meg, mert a következő órán kikérdezem...":-)

Bizony jól jött a rajztábla is. Itt éppen a PWM vezérlés lényege kezd kibontakozni a "vásznon".

Karajani mozdulatok 1. (Karsai István alias karesz500 felvétele)

Karajani mozdulatok 2. (Karsai István alias karesz500 felvétele)

Ottó (ho), Kismoni Gabi (FanTTomas) és Ragályi Elnök úr (RákaTTantunk) figyelik feszülten Csíkost.

Jakoa, karesz500, Jvnd és hamel.

Laci és Kornél.

Egyes témákban az asztal túloldala is megélénkült. Itt Uplink kolléga reflektál éppen.

Fotóapparátok kereszttűzében. (Karsai István alias karesz500 felvétele)

Karesz500 topiktárs is nyomta a gombot...

John Doki éppen bemutatkozik. Nem időrendben mutatom, de volt egy röpke kis "ki, kicsoda", amolyan érettségi találkozós hangulatban. De Dokit már ismerjük, hiszen ő már az első talin is ott volt.

De nézzük az új arcokat:

Ő András. Én sem ismertem, de TT vasutas életútja hasonlít az enyémhez: gyerekkori kezdet, majd sok éves kihagyás. Persze a csajok, meg minden...:-)

Medveczki Endre úr, aki Csíkos meghívására érkezett és egy igazán érdekes vezérlést mutatott be.

Ő Uplink topiktárs, aki komolyan nyomja a digitális üzemet. (köszönöm a flexi síneket, nagyon jók)

Jenss, azaz Jenő a topikról.

Oti, azaz ho, a VasúTTmodell Team 50%-a. Őt sokan ismerjük, gyűjteményeink nagy része tőle származik és jómagam is sokat köszönhetek neki.

TTomasz, akiről kiderült, hogy kárpitos. Eredeti szakmáját remekül érvényesíti a terepépítésben. Őt is ismerjük már, hiszen aktív tagja a topiknak és az első találkozón is itt volt.

És persze Enyedi Laci, alias modeliTT sem hiányozhat egy ilyen rangos eseményről. Laci nagymester. Több tucatnyi, gyönyörű modell jött már ki a műhelyéből. Fő érdeklődési területe a magyar gőzösvontatás és a korszak vasúti kocsijai.

A körülötte ülő, még ismeretlen kollégák: Árpi, Tamás (őt már ismerjük) és Laci balján, Anti.

Jakó Atti, azaz Jakoa. A lenyűgöző finomságú, rézmaratott alkatrészek és kiegészítők nagymestere.

És az egyik műve: egy briliáns szénfeladó.

Egy kis kamiontalálkozó TT módra. Jelen voltak a Herpa, a Bruder és a klasszikus NDK-s modellek.

A JAGO BR18-asa Rédei Tamás gyűjteményéből.

Enyedi Laci friss szériája a magyar vaspályákról.

És a még "beta verziós" 242-es.

A Mester maga.

És ha már a mestereknél tartunk. Ottó balján Teaház, azaz Varga Zsolti illeszti pályára egyik gyöngyszemét.

Oti itt épp azt kérdezi, hogy "és mit írsz majd a kép alá?" Hát azt Ottókám, hogy "Oti itt épp azt kérdezi..."

Egy hamisítatlan Teaház modell: CAV 425-901

Vagy akár a Tillig ÖBB BR52-esből átalakított 520-as, a hozzá passzoló, magyarosított Eilzugwagen-ekkel.

Röpke előadás keretében tudhattuk meg, hogy mennyire egyszerű is a sztenderd Eilzugwagen-ek magyarítása. Persze figyelembe véve azt az apró tényt, hogy csak Tillig alapból érdemes dolgozni, hisz a korai változatok (karwendel széria) spiáter öntvényei porlanak, mint a homok. Ez viszont a magas indulóköltséget vetíti elénk.

Idilli kép: mozdony és pezsgő... (Karsai István alias karesz500 felvétele)

Hangos Nohab, digitális pályán. (Karsai István alias karesz500 felvétele)

És kezdődött a tánc: az előadás és a bemutatkozások után "szabadfoglalkozás" volt. A kis klikkek középpontjába mindig egy-egy mester, vagy portéka került.

Gasphy, azaz Bejczy Gábor egyszer itt, egyszer ott. Mint bárki másnak, neki is sokakkal volt megosztani valója.

Volt, aki magányában bütykölt...

...és voltak, akik párosával hajtottak főt, eme zseniális méretarány előtt.:-)

"...elmondom Neked Pistám, a nagy trükköt..."

De volt, akik távolról figyeltek.

Kismoni Gabi megint a vonatra fogta, de bizony ő sem a szomszéd kerületből jött.

De a később érkezőket se hagyjam ki a bemutatásból. A Leuna-i csapatból ismert Kruppi Tibi szemléli (miért ilyen biggyesztve?) a mellette álló Petium, azaz Oláh Peti és műhelyének, a SCALE TT győri kocsijait. A háttérben Laci figyeli teaház szavait...

Itt meg a legfrissebb termés, a Nohab Demonstrátor mozdonya. Az, ami nálunk is járt annak idején. (Karsai István alias karesz500 felvétele)

Aki még mindig jókat mond. Háttérben Gumidani.

És Endre is bemutathatta a kb. gyufásdoboznyi vezérlővel működő, végtelenül egyszerű, de mégis nagyszerű, digitális rendszerét. Saját fejlesztés, automatikusan "megtanítja" a mozdonyt a feladatára. Funkciók közül max. a fényeket kezeli, de egy vezérlővel 3 mozdonyt is tudunk futtatni. Ideális megoldás a digitális vasutazás felé kacsingató modellezőknek.

Volt akiknél apróságok cseréltek gazdát. Ideális mini börze is ez a klubtalálkozó, hiszen amit előzőleg a topikon lelevelezünk, azt az összejövetelen elboltolhatjuk.

Gasphy a frissen beszerzett, PMT Eas vagonok bűvöletében.

És hogy a krónikás se maradjon ki a hírekből, itt éppen Csíkossal mustráljuk RákaTTantunk Elnökünk hangoskodó BR56-osát.

...és amikor egy kicsit figyelni is volt idő. (Karsai István alias karesz500 felvétele)

 

Ismét egy nagyon hangulatos összejövetelt tudhatunk magunk mögött. Sajnos a 2 óra most is kevésnek bizonyult. De ismét be tudtuk bizonyítani, hogy igazi, összetartó csapat ez a TT-zős gárda.

 

A továbbiakról, a következő klubtalálkozókról  ITT olvashat a nyájas érdeklődő.